A magyar kisvárosból a British Vogue címlapjára - exkluzív interjú Molnár Lizával

2017. október 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Molnár Lizát évekkel ezelőtt, közös szülőhazánkban, Kaposváron ismertem meg, ő azonban pár éve Londonba költözött, ahol gyorsan felfigyelt a divatvilág különleges karakterére. Liza legutóbb a British Vogue címlapján tűnt fel, és egy kicsit most nekünk is mesélt virágzó modellkarrieréről.

Kiskorodtól kezdve érdekelt már a modellvilág, vagy akkor kerültél kapcsolatba vele, amikor Londonba költöztél? Hogyan kezdődött a modellkarriered?
Kiskoromtól kezdve szerettem volna modellkedni, ennek ellenére otthon semmi modellkedéssel kapcsolatos dologban nem vettem részt. Minden azzal kezdődött, hogy a barátommal vásároltunk, majd megközelített bennünket egy fotós. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem részt venni egy hajtermék kampány castingján. Végül elmentünk, és azzal a feltétellel kaptam meg a munkát, ha megválok akkori szőke hosszú hajamtól, levágják rövidre és befestik barnára. Nagyon élveztem a fotózást, így szépen lassan elkezdtem felépíteni a portfóliómat, egyre több munkát kaptam.

Molnár Liza

Ha jól emlékszem, te is sokat fotóztál régebben. Milyen érzés az objektív túloldalán állni? Ösztönösen ment a dolog, vagy idegenkedtél tőle elsőre?

Igen, valóban, 15 éves voltam, amikor anyukáméktól kaptam egy fényképezőgépet karácsonyra, és a barátnőimmel folyton fotóztunk. Ők is sok képet készítettek rólam, tehát nem volt furcsa kamera elé állni, inkább hihetetlen mértékű energiát adott!

Molnár Liza

Láttad már? Újabb magyar siker! Az Áeron divatmárka legújabb kollekciója a madridi divathéten debütált

Most már rengeteg fotózáson vagy túl, sok kampányban szerepeltél. Melyik volt az abszolút kedvenc?

Az előbb említett első fotózásom mindig közel fog állni a szívemhez, talán azért is, mert a hajam levágatása miatt hatalmas változáson mentem keresztül. Talán a kampányok mellett szívesebben modellkedem editorialokhoz, ami véleményem szerint kreatívabb, sokkal inkább ki tudom magam fejezni, mint egy kampány fotózása során. Azt hiszem, az egyik kedvencem egy nemrég fotózott divatanyag, amit egy helyi magazinnak készítettünk, ahol a csapat, amivel dolgoztam felépítette a Hold felszínét.

Molnár Liza
Molnár Liza

Hogyan öltözködsz a mindennapokban? Van kedvenc ruhadarabod?Nagyon szeretem a hatvanas évek divatvilágát, és az akkori modellek, például Edie Sedgwick vagy Twiggy öltözködése folyamatosan inspirál. Próbálok úgy öltözködni, hogy különbözzek a legtöbb embertől. Kedvenc ruhadarabom talán nincsen, viszont imádom a sapkákat és a kalapokat!

Van olyan tervező vagy fotós, akivel nagyon szívesen dolgoznál együtt?
Szívesen dolgoznék együtt Tim Walkerrel, vagy részt vennék egy-egy Gucci kampányban, ugyanis egyre sokfélébb modellekkel dolgoznak.

Molnár Liza
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)