A Levi`s 6 fiatal magyar művésszel közösen alkotta meg hat egyedi trucker dzsekiből álló kapszulakollekcióját
A Levi's Trucker farmerdzseki 1967-es megjelenése óta szolgál a világ művészeinek ikonikus festővásznaként a Los Angeles-i Venice Beach-től a brazil favellákig. Novembertől pedig egy különleges együttműködés keretében a Levi's Trucker hat hazai kortárs művész kreativitásának ad felületet.
Ezeket láttad már?
Az egyedülálló városi kiállításon bemutatott dzsekik Baráth Áron, Bereczki Kata, Klement Csaba, Kiss Miklós, Labrosse Dániel, és Pápay Fanny munkáit mutatják be Budapest belvárosában: november 4-e és 30-a között láthatóak a Kristóf téren, a Fővám téren és a Károly körúton.
"A Trucker dzseki évtizedek óta a művészek generációinak szolgál egyszerre egyenruhaként és kreatív felületként" mondta Szkiba István, a Levi's magyarországi és görögországi operatív vezetője. "Ez a kollaboráció egyrészt tisztelgés a márka öröksége előtt, másrészt pedig a magyar kreatív közösség ünneplése." A projekthez egy látványos kampányfotó-sorozatot is készített Fromm Balázs, az egyik legtehetségesebb fiatal magyar fotós, a művészeti vezető Skyba Iryna volt.
A dzsekikre november 30-a és december 8-a között lehet licitálni az Autistic Art éves jótékonysági aukciójának platformján: www.autisticart.hu, november 30-tól. A dzsekik eladásából származó teljes összeget az Autistic Art Alapítvány és az általa támogatott programok kapják.
A Trucker Art Project kollaborációban a Levi's a következő művészekkel működött együtt:
Baráth Áron
2001-ben végzett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán folytatta tanulmányait, ahol 2008-ban diplomázott. 2002-től a képgrafika és a festészet felé fordult. A figuratív ábrázolástól az felhasznált anyagokkal való kísérletezésen keresztül haladt az absztrakt felé. 2007-től az általa gesztusfestészetnek nevezett stílusban alkot.
Bereczki Kata
2011-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festőművész szakon.
Festészetében kivülálló megfigyelőként jelenik meg, dokumentál és kiemel, ezzel szabad teret biztosítva az asszociációk számára. Szereplőinek arc nélkülisége hangsúlyozza az általánosságot, az eseményeket pedig mindenkiévé teszi. Számos belföldi és külföldi kiállításon vett részt, festményei megtalálhatóak több magán- és közgyűjteményben.
Klement Csaba
A MOME animáció szakán végzett. Leginkább nagyon rövid (10 másodperces)
kisfilmjeiről ismert, melyeket több nemzetközi televíziós csatornán is sugároztak már. Népszerűek a még ennél is rövidebb, ellenben megállíthatatlan mozgó gifjei, melyek megtalálhatóak a különböző social media felületeken.
Kiss Miklós
Designer és képzőművész, az építészet, a képzőművészet és a grafikai dizájn területein egyaránt dolgozik. Erős művészi szemlélet és kiemelkedő esztétikai minőség jellemzi művészetét. Képzőművészeti és design határterületen mozgó művei ugyanolyan meghatározóak, mint a sajátos tipográfiai stílusa.
Labrosse Dániel
Autodidakta magyar-francia képzőművész, illusztrátor és animátor. A munkáiban gyakran foglalkozik az emberek egyéni karakterével, furcsaságaival, azt vizsgálva, hogy mi tesz bennünket egyedivé. A 2015-ös debütáló önálló kiállítása óta számos hazai és külföldi kiállításban vett részt, köztük 2016-ban a Tate Modern Future Late című installációjában. Előszeretettel ötvöz különféle technikákat és technológiai megoldásokat: tollat és tintát, akril-, olaj- és gouache festéket, hagyományos animációt, kiterjesztett és virtuális valóságot.
Pápay Fanny
A MOMÉ-n végzett tervezőgrafikus, branding designer. Vizuális világát a 80-as évek inspirálta, szürrealista, abszurd. Számos külföldi céggel dolgozott együtt, közreműködött Tim Walker londoni kiállításán, márciusban egy videós munkája a Time Square egyik kivetítőjén futott egy hónapon keresztül. Missziójának tekinti, hogy a hétköznapitól nagyon eltérő, figyelemfelkeltő munkákat hozzon
létre.
Fotó: Fromm Balázs
Művészeti vezető: Skyba Iryna
Stylig: Várai Lúcia
Smink: Schneider Anna
Haj: Bozó Csongor
Modellek: Törő Viktória, Sógor Zsolt, Mohácsi Márk