A kollekció, ami térdre kényszerítette a főszerkesztőt!
A McQueen-birodalom újradefiniálása elképesztően jól megy Sarah Burtonnek, mindezt úgy, hogy a legnehezebb utat választotta: nem rombolta le porig a nagy előd által lefektetett alapokat, viszont képes volt a saját stílusát kifejezésre juttatni. Ezáltal a mai McQueen-nő romantikusabb, érzelgősebb, de még mindig rajong a mesékért.
Ezeket láttad már?
Sarah Burton a tavaszi-nyári bemutató tervezéskor a női szépség feltárására törekedett. Szerinte már ott tartottunk, hogy a ruhák kezdtek eluralkodni rajtunk, miközben ideális esetben ez fordítva történne. Éppen ezért a nőiesség vizsgálásakor ki más lehetne a kollekció ihletője, ha nem Gaia, a földanya?! Ez szerencsére nem ágas-bogas ruhák seregét jelentette, hanem leírhatatlanul szép fodros, csipkés csodákat. De kezdjük az elején!
A bemutató alaphangját a fehér-arany kombinációjú öltözetek adták, visszautalva az istennő magasabb rendű létére. A szabásvonalak Lee McQueent idézték meg, ami ebben az esetben egyáltalán nem gond, sőt. Az arany indítás után púderszín, és lilás-ezüst mintás ruhácskák következtek, melyek erőteljesen hangsúlyozták ki a modellek keblét és derekát - az anyaghasználatnak köszönhetően mindez nagyon természetesnek tűnt.
Kattints a képre, és nézd meg a 2012-es tavasz-nyári Alexander McQueen kollekciót!
Az óvatoskodó kezdést buja romantika váltotta hullámzó rétegek formájában, mintha egy kinagyított kagylórészletet látnánk. A szolid szoknyahossz kurtább lett, a test vonalát követő szabás helyett pedig a nagy kiterjedés erősödött fel pár pillanatra. A bemutató ezen elemei egy akvárium élőlényeit juttathatták eszünkbe, ahol a díszhalak uszonya valószerűtlenül lebeg, a válogatott kagylók bámulatos rétegződésű héjakat termelnek, a korall szinte izzik. Apropó, állítólag a vörös korall nem más, mint a földanya, vagyis Gaia vére. Ebben az olvasatban rátapintottunk a kollekció verőerére. Az élettel teli vöröst fehér és fekete ruhacsodák ölelték körül: a fényesen csillogó fekete csipkéknél egyre több felület maradt áttetsző, így titokzatos, ráadásul az arcot szinte teljesen behálózta a csipke, ezekből áradt a szexuális túlfűtöttség.
A kollekció finisében felbukkanó fehér ruhák esetében erről kevésbé beszélhetünk: az egyik a korallzátonyt, a kagylóhéj belső oldalát és a gyöngyöket ötvözte; a másik egy úszkáló medúzára hasonlított leginkább. Ezt követte egy, a szivacs-hatást lyuggatott arany csipkével elérő gyönyörű darab. Felocsúdni nem volt idő, jött az arany mellvért, hozzá passzoló fejfedővel. Az utolsó előtti darab mintha egy kristályerdőből hasított volna ki egy szeletet, a tompa fénye nagy adag misztikumot adott hozzá. Ezzel el is érkeztünk a finishez, egy halpikkelyes remekműhöz, amire már tényleg nincsenek szavak.
A bemutató után Emmanuelle Alt, a Vogue Paris főszerkesztője állítólag térdre ereszkedve mondott köszönetet Sarah Burtonnek a kollekcióért. Kétezer-tizenegy Sarah Burton éve volt, és úgy néz ki, 2012-t is képes uralni.
A kollekció, ami térdre kényszerítette a főszerkesztőt!
