A hegymászók divatjára a Vogue Italia is felfigyelt: interjú Hornok Barbara tervezővel

Hogyan jött a divattervezés? Mikor döntötted el, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
Már gyerekkoromban szerettem kreatív dolgokkal foglalkozni: rajzolni, festeni, hímezni, csomózni, gyöngyöt fűzni. Szimplán kedvtelésből sokat rajzoltam embereket, figurákat, ruhákat, kedvenc könyveim és filmjeim szereplőit. 10 éves koromban a szüleim beírattak képzőművészeti szakkörre, ahol szinte az összes létező képzőművészeti és iparművészeti technikát kipróbáltuk. Ott éreztem rá, hogy szeretek kézzelfogható dolgokat létrehozni. A művészethez a zongorázáson keresztül is közöm volt, ugyanis 8 évig zongoráztam.

Volt-e olyan pont a karriered során, ami nagyon megmaradt benned, akár egyfajta mérföldkőként szolgált?

Miután az ipari termék és formatervező mérnök alapszakot elvégeztem az Óbudai Egyetemen, tudtam, hogy a divatmarketing is érdekel. Ekkor találtam rá a Lucia Divatakadémiára, ahol elmerülhettem ebben a témában és nagyon sok mindenre felnyitották a szemem, szerencsére még időben. A másik pedig akkor volt, mikor a Metropolitan Egyetem Divat- és textiltervezés mesterszak első évén túl voltam és kimentem Londonba a Central Saint Martins Advanced Fashion Design nyári képzését elvégezni. Ebbe az egy hónapba fél év anyaga volt belesűrítve, ezzel keltem, ezzel feküdtem. Itt éreztem meg azt, hogy mi az a tervezési módszer és esztétikai értékrend, ami igazán közel áll hozzám.

Egy sminkiskola mindenkinek: Interjú Páll Adrienn alapítóval

Egy sminkiskola mindenkinek: Interjú Páll Adrienn alapítóval

Mit gondolsz, mik a divatszakma előnyei?
Úgy gondolom, hogy akinek nagy neve van a szakmában, az fontos társadalmi, környezetvédelmi, politikai stb. üzeneteket kommunikálhat például egy divatbemutatón. A tervezők utat mutathatnak egy helyesebb értékrend felé, hiszen problémákra, aktualitásokra reflektálnak.

Van-e olyan személy, aki nagyon inspirál téged?
Yohji Yamamoto, mert ő mindig olyan nyugodt, mosolygós, ami már csak azért is nagyon motiváló és egyben meglepő, mert sok olyan divattervezőt látunk, akit megtört, meggyötört a szakma. Ahogy ránézek, mindig arra gondolok, hogy aki a hivatásának él, az igenis boldog ember lehet. Azzal is egyetértek, amit a divatról gondol, ugyanis ő is minden szinten elveti a felszínességet és az alapanyaggal történő formaalkotást helyezi előtérbe.

Milyen stílusjegyek jellemzik a diplomamunkád? Mit szerettél volna vele megmutatni?
Először is megvizsgáltam a millennial generáció szokásait. Főként a sportos és a streetwear darabok beépítése jellemző az öltözködésükre. Így már tudtam, hogy milyen ruhadarabokat szeretnék tervezni. Utána már csak az volt a kérdés, hogy mi legyen az inspirációm. Végül úgy döntöttem, hogy az első hegymászónőkkel fogok foglalkozni. Ők 1850 és 1920 között éltek. Megnéztem, hogy mit alkottak és mi volt bennük a közös: mindegyikőjük kommunikálni akarta, hogy mit vitt véghez és a korabeli nőjogi mozgalmakhoz is kivétel nélkül kötődtek. Könyveik címe, idézeteik jelennek meg az egyes ruhadarabokon. Szerettem volna, ezzel a kollekcióval tudatni, hogy kik is voltak ők, akik hozzájárultak a nők mai társadalmi megítéléséhez, és mondjuk, ha ma élnének, miben képzelném el őket. A szüfrazsett mozgalom arculati színeit használtam: lilát és zöldet, amit feketével egészítettem ki. A bársony szintén ezt a kort idézi, amit funkcionális anyagokkal kombináltam, ezzel egy izgalmas ellentétet létrehozva.

Hogy kerültél be a Vogue Italia-ba?
A Vogue Talents selection részben szezononként mindig új, feltörekvő tervezőket mutatnak. Regisztrálni kellett, és az oldalon egy nagyon profin összeállított videószerkesztővel találkoztam, ide feltöltöttem a képeimet. Amikor már eltelt több hét, akkor gondoltam, hogy ebből úgy sem lesz semmi. Később mégis írtak, hogy bekerültem, ami hihetetlen érzés volt.