Nők millióinak kapitalizálta a testkép- és önértékelési zavarait, most megpróbálta magát tisztára hazudni - De mit üzen magáról a Victoria's Secret show?
‘Ma esti vacsorám” – szól a képaláírás egy olvadozó jégkockákkal teli bödönt ábrázoló videó alatt az Instán. Az ilyen és ehhez hasonló posztok megszaporodása alapján minden jel arra mutatott, hogy egy őszi estén ismét lezajlott a megújultnak hazudott Victoria’s Secret (VS) divat-show. A bemutató életre keltése a köz kegyeiből kiesett vállalat kétségbeesett próbálkozásának tűnik a VS fantáziavilág és a részvényeik feltámasztásának reményében. De vajon mi az érvényessége annak a koncepciónak, fél évtizeddel a MeToo turbulens folyamatai után, mely szerint pár csipketanga és a kifutóra szabadított feszes testű milliárdos-nők majd angyalszárnyban szabadítják fel a nőtársaikat…a patriarchális elnyomás, vagy pontosan mi alól is?
Ezeket láttad már?
Minden a NŐKRŐL szól ma este!
– Tyra Banks ezzel a felkiáltással nyitotta meg a 2018-ben eltörölt, majd 2024-ben ismét feltámasztott Victoria Secret divat-show-t New Yorkban. A fehérnemű márka éves bemutatói anno a “szex elad” marketing stratégia nevében maxolták ki az elérhetetlen női testideál promotálását, amely tetemes profitot generált a brand mögött álló kétes hírnevű üzletembereknek. “Viktória titka” időtálló hagyatéka mélyen beleégett a nyugati popkultúra kollektív tudatába, mely szerint a női minőség egyik alappillére a saját, elidegenített teste iránt érzett undor és az ezt enyhítendő végtelen (szexi bugyi) shoppingolás.
Amerikai (kapitalista) álom
A Victoria's Secret Fashion Show az 1990-es évektől a 2000-es évekig élte fénykorát, hiszen évtizedeken keresztük jelentett sokkal többet egy egyszerű fehérneműket felvonultató bemutatónál: „a popkultúra, divat, szórakoztatóipar és biznisz nexusában reprezentálta az ultimate amerikai szexiséget” – nyilatkozta Emily Cronin a The Telegraph újságírója. Az üzleti stratégia a lefogyasztott, túlnyomóan fehér, nyugati szépségsztenderdeknek megfelelő nőképek generálásán és idealizálásán alapult. Ez a hegemón nő-ideál a heteroszexuális férfi-fantáziákban fogant, fiatal volt, szexi és kész volt tárgyként tekinteni önmagára a male gaze-en keresztül, vásárlóként kiszolgálva magát a hálószobában és a profitéhes üzletembereknek, akik a legtöbb anyagi hasznot húzták a lányok testéből. Mindenfajta értelemben.
Egy szó, mint száz, a Victoria's Secret, mint a divatipar kommersz szegmensének egyik vezető márkája, az elérhetetlen “angyali” szépségideál által tüzelt szorongást használta fel üzleti sikerei alapjaként: nők millióinak a testkép- és önértékelési zavarait kapitalizálta és adta el nekik cserébe a férfi vágyak beteljesítésének ígéretét egy-egy csipke tanga képében.
Azonban úgy tűnt, hogy a Victoria's Secret Fashion Show régóta repedező “tündérmeséje a 2010-es évek végére a végét járja. Nemcsak a duzzadó botrányok sorának – munkahelyi hímsovinizus, szexizmus, zaklatás és kizsákmányolás – következményeként hanyatlott a VS sziporkázó csillaga. A vállalat vezetője évtizedekig szoros viszonyt ápolt a szexkereskedelemért elítélt Jeffrey Epsteinnel, amelynek széleskörű nyilvánosságra kerülése, illetve a testek és a szexuális vágyak diverzitását hirdető társadalmi mozgalmak küzdelmeinek hatására a Victoria’s Secret nőket tárgyiasító fantáziavilága elveszítette a társadalmi elfogadottságát. Úgy tűnt, hogy a márkának, az angyaloknak és a giccsesen camp-szerű, csillogó divatprodukciónak végérvényesen vége…
Zsebre megy és nothing else matters
Aztán három évvel az akkori CEO, Martin Waters kijelentése után, miszerint „nem látom, hogy [az Angyalok] kulturálisan relevánsak lennének”, 2024-ben a visszatérő szupermodell csapat és a hozzájuk frissen csatlakozók felmálházták magukra a műanyag, ezer színében pompázó szárnyakat. A szexista pokol tehát angyalokkal és üres girlboss frázisokkal van ismételten kikövezve, amely a diverzitás fedősztori alatt “ünnepli” a diétakultúrát és a női test fizikai kontroll alatt tartását.
Ezt sugallja legalábbis az a tény, hogy a divatipari adatok elemzésével foglalkozó oldal, a @databutmakeitfasion szerint a 60 perces bemutató során viselt look-ok csupán 11%-át viselte a VS modellek átlagos testméreténél nagyobb nő. A New Yorki-i show kezdetén az a nagy visszatérő Tyra Banks számolta vissza a másodperceket, aki a 2000-es években azzal véste be magát a popkult történelemkönyvébe, hogy az Amercia’s Next Topmodel című reality show-ban alázta, bántotta a wannabe modell lányok testét az “eladhatóság” és a szórakoztatás kedvéért.
Tehát még mielőtt bárki kifutóra lépett volna, egyértelművé vált, a műsor Tyra féle hangvétele: a kritikákra válaszul a cég magára aggatta az inkluzivitás címkéjét, miközben a kapitalista logikának megfelelően továbbra is az az egyetlen valódi cél lebegett a VS Show alkotói előtt: hogy az eladások és a vállalat profitja minél inkább felpörögjön. Ennek érdekében pedig az olyan jól bevált elemekhez, imidzsekhez nyúltak vissza a divattörténelem sötét korszakába, amelyek előszeretettel aknázzák ki a patriarchális fantáziákat, mint például a nyitójelenetben megidézett motoron lovagló nő archetípusát.
Hiszen ez csak egy mese!
A fashion show-t követően azonban nem csak az önkorlátozó étkezésről és testformálásról szóló videók jelentek meg a social media felületeken, hanem izgatott nővérek, anya-lánya párosok és barátnők posztoltak arról, hogy milyen nosztalgikus öröm hangulatban nézték együtt gyerekkoruk ikonikus modelljeit a kifutón. A “lányok Super-Bowl-jaként” is aposztrofált divatfantázia ugyanis a nők ünneplését ígérte, egy eseményt, ahol a “kizárólag nőkből áll az előadók listája” és mindenkit tárt karokkal fogadnak.
Aztán jönnek a feministák és megpendítik, hogy talán mégsem annyira felszabadító 100% poliészter csipke fehérneműben (egy rosszul összeillesztett kifutón) végiglépdelni, és lehet, hogy a bikiniben való vonulás nem kizárólag a nők, modellek “saját örömére” történik csupán, hanem mondjuk egy kis kapitalista logika meg male gaze is jelen van. Kevésbé őszinte az öröm afelett is, hogy most már mindenki egyenlő eséllyel tárgyiasíthatja magát gender, kor és méret megkötés nélkül. A 100% műanyag ezüst csipke szett, 1.5 csillagos online értékeléssel összesen $119.95 dollár (kb. 44.846 forint) lesz.
A király(nő) meztelen
A femvertising, a feminizmus profitszerzésre való felhasználása marketing célokra, anélkül, hogy a cég lényeges változtatásokat hajtana végre a meglévő kizsákmányoló struktúráin, megújult erővel dübörög tehát a Victoria Secret pink kifutóján. A divatshow-t körbelengi a fellépők, modellek, szervezők, nézők az eseményről tudósító médiamunkások közti láthatatlan egyetértés, hogy itt a névleg átvett, emancipatórikusnak hangzó és feministának tűnő ujjongás egyetlen egy dologra hivatott inspirálni a nőket, mégpedig a vég nélküli fogyasztásra.
Ez nem egy fergeteges nagy felfedezés, és ahogy az annak a rendje, az ilyen típusú eseményeket, popkulturális jelenségeket, amelyek a nőket nyíltan szexista módon ábrázolják és közben sanyargató módszerekkel kreált, elérhetetlen szépségideálokat propagálják rendszerint a progresszívebb hangok feminista kritikája követi.
A melltartóm nem én vagyok
Felmerül a kérdés, hogy szükséges-e a “női szépség” témájának önmagára visszamutató értelmét kommentálni, még egy kör időt és energiát erre áldozni? Azt hiszem, hogy van, hiszen például a Victoria Secret Fashion Show nem egy random divatjelenség, hanem egy milliós követettségű popkulturális esemény, amely a világ számtalan társadalmában fejti ki a szankcionáló hatását a női megjelenést illetően.
Viszont az olyan álkérdések helyett, mint hogy lehetséges-e egy profitra épülő kapitalista vállalat megújulása, amelynek munka- és vezetéskultúráját, logikáját évtizedekig áthatotta a szexizmus, kizsákmányolás, zaklatás és okozott súlyos testi és lelki szenvedést nők tömegeinek, inkább kérdezzük meg azt, ami valóban előre mutató.
Mondjuk, hogy miért lehet, hogy a nőkkel kapcsolatban még mindig a megjelenésüket, testüket illetően zajlik a legtöbb diskurzus, mind az önmagukkal, a másokkal való, és mások róluk folytatott beszélgetéseiben? Hogyan függhet még mindig sok-sok nő belső önbecsülése a férfi elismeréstől függővétett kívánatosságától, szeretetre-méltóságától? Sőt, miért lehetséges az, hogy a nők és az önmagukkal való szeretetteljes kapcsolat közé tud ékelődni egy anyajegy, egy stria vagy összeérő combok?
Ki mondja meg, hogy mi a szexi, és egyáltalán ki és mi az, az angyalszárnyakon és makulátlanra sminkelt testeken túl? Miért kapcsolódik össze a női szépségről alkotott társadalmi elképzelés a fizikai fájdalommal, éhezéssel és a testi épség esetleges kockáztatással? Mi történne, ha elengednénk a szocializáció során elsajátított irányelveket, amelyek megmondják, hogy mely testek kívánatosak és melyek nem?
Mennyire sokfélék lehetnének a szexiségről, nőiségről szőtt fantáziák, amennyiben végleg elbúcsúznánk a fröccsöntött angyalszárnyaktól. Le merném fogadni, hogy még egy Victoria Secret-nél modellkedő lány saját magáról alkotott elképzelésében sem az órákon keresztül polírozott verziójában érzi magát a legeslegkívánatosabbnak…még akkor sem, ha maga az ikonikus Cher búgja a fülébe, hogy “Believe it!”
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”