Szívszorító: Ezt mondta Erzsébet királynő Harry herceg és Meghan Markle gyerekeiről, amikor utoljára találkoztak

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban döntöttek úgy, hogy visszalépnek hercegi teendőiktől és Amerikába költöznek, hogy - amennyire lehet - normális életet éljenek. Ez pedig együtt járt azzal, hogy a gyerekeik is jóval kevesebbet fognak találkozni a királyi család többig tagjával, köztük a kicsik dédmamájával, Erzsébet királynővel is.

Harry herceg maga árulta el, hogy zajlott az utolsó találka
Harry herceg maga árulta el, hogy zajlott az utolsó találka
Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Igaz, Erzsébet királynő a páros elköltözése után nem sokat látta a dédunokáit, az utolsó találkozásuk Harry herceg szerint nagyon is emlékezetesre sikerült. A kisfiuk, Archie akkor hároméves, a kislányuk, Lilibet - aki Erzsébetről kapta a nevét - pedig egyéves volt, a dédmamájukat pedig nagyon meglepte, hogy milyen jól viselkedtek.

HIRDETÉS

„Az utolsó látogatás. Archie mélyen, lovagiasan meghajolt előtte, a kishúga, Lilibet pedig az uralkodó lábához bújt” - fogalmazott Harry a Tartalék című könyvében. A 'legédesebb gyerekek', mondta a nagyi összezavarodva. Arra számított, hogy egy kicsit amerikaibbak lesznek, azt hiszem? Vagyis ahogy ő gondolhatta, lármásabbak - számolt be róla a herceg.

Harry herceg és Erzsébet királynő kapcsolata nagyon különleges volt

Harry szintén a Tartalék című könyvében számolt be arról, mennyire megérintette a nagymamája halála. A gyász hatására elözönlötték a közös emlékek, melyek közül egyet meg is osztott az olvasókkal. Egy különösen édes pillanatot írt le, ami a Trooping the Colour nevű ünnepségen történt.

Harry herceget nem is Harry-nek hívják? Itt a valódi neve, amit csak nagyon ritkán használ

Harry herceget nem is Harry-nek hívják? Itt a valódi neve, amit csak nagyon ritkán használ

„Nem tudtam abbahagyni...az emlékezést. Éjjel-nappal képek cikáztak a fejemben - mesélte Harry a nagymamája elvesztéséről. „Előtte álltam a parádén, hátrafordultam, és elkaptam egy félmosolyt az arcán. Aztán mellette álltam az erkélyen, mondtam neki valamit, ami megragadta a fantáziáját, és a helyzet ünnepélyessége ellenére hangosan felnevetett” - írja Harry herceg a memoárjában.

Ez pedig azért (is) különleges, mert Erzsébet királynőt viszonylag ritkán láthattuk lazának és önfeledtnek a formális eseményeken. Úgy tűnik, Harry bármikor képes volt megnevettetni!

Forrás: hellomagazine.com

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Drámai pillanatok a Sztárban Sztár All Starsban: két nagy esélyes is az elődöntő előtt búcsúzott

Drámai pillanatok a Sztárban Sztár All Starsban: két nagy esélyes is az elődöntő előtt búcsúzott

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)