Az első Young Talents Program résztvevői nyitották meg a budapesti divathetet

2020. szeptember 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Pályakezdő tehetségek prezentációival vette kezdetét a 2020-21-es őszi-téli kollekciókat bemutató budapesti divathét, amely a Magyar Divat & Design Ügynökség Young Talents Programjának első állomása is egyben. A rendezvény Young Talents show-jában prezentáló öt divattervező egy hat hónapos képzésen vesz részt ősszel, amely workshopokon, szakmai konzultációkon és tanulmányi utakon keresztül nyújt előremutató ismereteket és gyakorlati tapasztalatot a márkaalapítás és a piacra lépés előtt álló fiatalok számára.

A Magyar Divat & Design Ügynökség az elmúlt évek tapasztalatait alapul véve egy gyakorlatorientált képzési programot alakított ki, melynek résztvevői a BCEFW első napján mutathatták meg a bennük rejlő potenciált: hárman közülük frissdiplomás tervezőként a diplomamunkájukat hozták el az eseményre, ketten a munkaerőpiacon töltött első éveinek eredményeiről számoltak be az új kollekcióik bemutatásával.

A szakmai zsűri által kiválasztott divattervezők – Ferencz Noémi (Zeraw), Schrodl Stefania (Stefania Schrodl), Bráz Noémi (Noen Design), Szentirmai Martha (MILLAAS) és Papp Piroska (Nalery) – bár karrierjük különböző pontján járnak, közös bennük, hogy olyan alapokkal rendelkeznek, amelyekkel később sikereket érhetnek el akár hazai, akár nemzetközi szinten.

A Young Talents Program workshopokon, szakmai konzultációkon és tanulmányi utakon keresztül nyújt teljes képet a piac működéséről, felkészítve őket az előttük álló kihívásokra. A program első szakaszát jelentő workshopok olyan jogi, gyártástechnológiai és kommunikációs eszközökre helyezik a hangsúlyt, melyek nélkülözhetetlenek egy márkakoncepció kialakításánál. Mindebben olyan hazai szakértők lesznek a résztvevők segítségére, akik szakmai tapasztalataiknak köszönhetően hiteles tanácsokkal és javaslatokkal tudnak szolgálni. A fiatal tervezők a workshopokon és one-to-one beszélgetéseken elhangzottakat alapul véve juthatnak közelebb a hazai sikerekhez szükséges tudáshoz.

Az MDDÜ kezdeményezése szakmai kapcsolatok tekintetében is új távlatokat nyit a frissdiplomás tervezők előtt. A Budapest Central European Fashion Week-en való megjelenési lehetőségen túl, különböző tanulmányi utak lehetővé teszik, hogy a mentoráltak személyesen is megismerjék a szakmai értéklánc legfontosabb pontjait és szereplőit – köztük a gyárakat és a shoowroomokat. A Young Talents Program mindemellett betekintést enged a divatipari szakmai közösségbe is: amennyiben a vírushelyzet is megengedi a résztvevők olyan rendezvényekre látogatnak el, mint a nemzetközi párbeszédeknek helyet adó Budapest Fashion-Tech Summit konferencia.

"A ruha-és textilipari tanulmányokat folytató diákok bár színvonalas felsőoktatásban és szakoktatásban részesülnek hazánkban – szakmai tapasztalat és kapcsolati háló hiányában mégis nehézségekbe ütköznek a munkaerőpiacra való belépéskor. A Young Talents Program elindításával már a kezdeteknél segítséget adunk számukra ahhoz, hogy elindítsák, majd sikeressé tegyék saját márkájukat. A BCEFW eddigi Young Talents bemutatói jól szemléltetik, mekkora fejlődési potenciál van a divattervezők következő generációjában.– mondta Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője."

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

glamour plusz ikon Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)