A brit kormány végre eltörli a tampon adót

2020. március 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Végre eljött a nap. A brit kormány bejelentette, hogy a 2020-as költségvetésből kihúzták a tampon adót. Jelenleg ugyanis a tamponok, tisztasági betétek és menstruációs poharak, ''nem létszükséges, luxustermék kategóriába tartoznak és 5% adót számítanak fel pluszban az árához.

A brit kormány végre eltörli a tampon adót
Fotó: Shutterstock

De ez mit jelent azoknak, akik rendszeresen veszik ezeket az árukat? A Guardian szerint 7 penny lejönne a 20 db-os tampon árából, és 5 penny lejönne a 12 db-os betétek árából. Az azt jelenti, hogy életed során körülbelül 20 ezer forintot tudsz megspórolni. Tudjuk, nem nagy összeg, de azért na.

Ez a győzelem, egy nehéz politikai küzdelem eredménye. Az elmúlt 20 évben a tüntetők a képviselőknél lobbiztak, hogy hagyják el az adót. 2014-ben, egy feminista, Laura Coryton elindította a Change.org petíciót, miután észrevette, hogy a Jaffa torták, krokodil steakek, de még egy privát jet fenntartása sem tartozott a VAT szerint a luxus kategóriákba. A petíciója elérte a 300,000 aláírást. Laura nyilatkozta, hogy nagyon örül, hogy végre ejtették a tamponra kivetett adót. Szerinte ezzel egy lépéssel közelebb került az emberiség ahhoz, hogy megfékezzék a menstruáció okozta szégyent és ezzel biztosítani lehet a nőközpontú politikai napirendet.

2015. novemberében George Osborne bejelentette, hogy tervek szerint az adókból befolyt 15 millió fontot a nők segítésére fordítják majd a szigetországon belül. 2016. márciusában már a miniszterelnök, David Cameron is bejelentette, hogy eltörlik a tamponokra kiszabott adót. Annak ellenére, hogy a britek hivatalosan 2020, január 31.-én léptek ki az EU-ból, az adó még megmaradt, amíg a BREXIT teljesen hatályba nem lép, ami előreláthatólag 2021. január 1.-jén következhet be. Coryton petíciója szerint a BREXIT miatt felléphető komplikációk értelmében legkésőbb 2022-re lesz végrehajtva az adóeltörlés.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné felháborító dolgot tett Vilmos herceg barátnőjeként: kivételes meghívást utasított vissza

Katalin hercegné felháborító dolgot tett Vilmos herceg barátnőjeként: kivételes meghívást utasított vissza

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)