10 jó film, amelyből sokat tanulhatsz a pszichológiáról
Terápia
Az HBO Go-n már az eredetileg licenc alapján készült, de teljesen magyar gyártású sorozat mindkét évada megtekinthető, és nem csodálkoznék, ha valaki befizetne egy maratoni tévézős hétvégére, és egyben megnézne annyi részt, amennyire csak ideje jut. Ugyanis jó sorozathoz méltóan a Terápia igencsak addiktív. Emellett remek rendezés és forgatókönyv, illetve kiváló színészek jellemzik. A történetek és a karakterek nagyon izgalmasak, talán olyanok is szeretik majd, akiket a pszichológia nem is érdekel különösebben. Akit viszont igen, az elég hiteles képet kaphat arról, hogyan is zajlik egy terápiás ülés. Persze, boncolgathatjuk azokat az apróságokat is, amik nem teljesen így vannak a valóságban, de egy film vagy sorozat mindig dramatizál. A legfontosabbat azonban megismerhetjük: a kliens nagyrészt a megtartó és maximálisan elfogadó terápiás légkör és az empatikus terapeuta hatására gyógyul. Egy ilyen légkörnek pedig hatalmas, sorsfordító ereje is lehet.
Ezeket láttad már?
Kinsey
Vajon hogyan szexeltek dédnagymamáink? Az ember néha azt gondolja, hogy a múlt század '40-es, '50-es éveiben élők ilyen piszkos dolgokra nem is gondoltak. Pedig hát akkor is születtek gyerekek, szóval nyilván nem csak gondoltak ilyesmire, hanem előszeretettel művelték is őket. Na, de hogyan? Alfred Kinsey biológus talán a világ egyik első közismert szexológusa volt, aki nagyrészt az 1950-es évek meglehetősen prűd Amerikájában tevékenykedett. 1948-ban a férfiak, 1953-ban pedig a nők szexuális szokásairól szóló Kinsey-jelentés néven elhíresült riportkötetei világhírűvé tették. A kötetek bizony fényt derítettek arra, hogy az emberek szexuális szokásaikat tekintve korántsem olyan prűdek, mint azt koruk közerkölcse szerette volna elhitetni. Különösen tabudöntögető volt a kutató azon megállapítása, hogy még a magukat heteroszexuálisnak vallók sem alapvetően csak az ellenkező nemhez vonzódnak. Az azóta már elhíresült Kinsey-skálán mindenki megtalálhatja, szexuális preferenciái alapján hova is esik. A skála a neten számos oldalon felelhető. Jó szórakozást hozzá! Ja, és a filmhez is, ami a szintén biszexuális tudós életéről és kutatásairól szól, nagyon humoros és érdekfeszítő stílusban.
Temple Grandin
Az Esőember jó film, de az autizmusnak csak bizonyos oldalait mutatja be hitelesen. Sokkal árnyaltabb és hitelesebb képet kapunk erről az állapotról az egyik leghíresebb Asperger-szindrómás, azaz magasan funckionáló autista igaz történetét megnézve. Temple Grandin ma már a hatvanas éveiben jár, és sorsában az az egyedülálló, hogy autizmusa ellenére is sikeres karriert épített, és képes – ráadásul nagyon érzékletesen - beszélni is arról, mivel jár ez az állapot, és ő hogyan éli meg azt. A Claire Danes főszereplésével készült film nagyon közel hozza a nézőt ahhoz, milyen lehet autistaként élni, emellett pedig egy nagyon drámai, felemelő történetet mesél el.
Memento
Elsősorban krimiről van szó, azonban mindez egy nagyon érdekes agyi funkciózavar köré épül. Jó, ez inkább neurológia, mint pszichológia, de egy pszichológusnak ehhez is értenie kell egy kicsit. Az anterográd amnézia némileg leegyszerűsítve azt jelenti, hogy valakinek – fejsérülés vagy bizonyos gyógyszerek hatására – sérül a képessége arra, hogy a rövid távú memóriájából a hosszú távú memóriába továbbítsa a friss emlékeket. Ez azt jelenti, hogy az illető tulajdonképpen elveszíti tanulási képességét, hiszen csak addig tud megjegyezni bizonyos friss információkat, amíg benne van egy adott folyamatban, azonban amint elterelődik a figyelme, kiesik tudatából minden. Tehát el tud beszélgetni egy idegennel az időjárásról öt percen keresztül, ám ha később elvonják a figyelmét, már arra sem fog emlékezni, hogy valaha találkozott azzal az emberrel. Érdekes azonban, hogy gyakran az anterográd amnéziában szenvedők képesek új készségeket elsajátítani, mint az autóvezetés, csak tények megjegyzésére képtelenek. A film főhőse ebben az állapotban próbálja kinyomozni, ki ölhette meg a feleségét, miközben viszonylag hiteles – tehát a valóságban is terápiás célokkal alkalmazott – módszereket is használ arra, hogy megőrizze a friss információkat.
Taxisofőr
Scorsese klasszikusa minden filmrajongó, vagy mondhatnám azt is, minden gondolkodó ember számára kötelező, hiszen egy mestermű. Robert De Niro játéka briliáns, a történet felejthetetlen, a rendezés zseniális. Talán nem is feltétlenül fontos tudni, hogy a főszereplő, Travis Bickle tankönyvi példája a szkizotip személyiségzavaros embernek. Akit viszont érdekel a pszichológia, az ennél tökéletesebb esettanulmányát nem nagyon láthatja fikciós filmben a személyiségzavarnak. A személyiségzavar olyan tartós, az életet jelentősen megnehezítő személyiség – és viselkedésbeli mintázat, amely egy személy életének általában több területét is érinti: megjelenhet érzelmeiben, gondolkodásában, személyközi kapcsolataiban. Jelentősen megnehezíti az életet és az adott kultúrához való alkalmazkodást is. A szkizotip személyiségzavar az úgynevezett "különc személyiségzavarokhoz" tartozik. Az ebbe a "klaszterba" tartozók különc módon viselkednek, kevés intim kapcsolatuk van és visszahúzódóak. Ezen belül a szkizotip személyek általában bizarrul öltözködnek, beszélnek és viselkednek, jellemző rájuk a babonás, mágikus gondolkodás, de állapotuk nem pszichotikus, vagyis életüket többé-kevésbé el tudják vezetni (mondjuk, képesek munkahelyen dolgozni, ellentétben a legtöbb skizofrénnel – ami nem személyisgézavar!). Persze, ez nem jelenti azt, hogy a környezetük számára nem tűnnek rendkívül furcsának, vagy akár ijesztőnek is. Pont mint Travis Bickle!
